A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Munkacsoportjának idei első ülésén a Nemzeti Védelmi Szolgálatot dr. Szabóné dr. Gál Marianna r. alezredes, a Korrupciómegelőzési Főosztály főosztályvezető-helyettese képviselte 2023. május 26-án Párizsban.
A résztvevők az első napirendi pont keretében a Globális Antikorrupciós és Integritás Fórum, valamint az annak margóján megrendezett szakmai összejövetelek tapasztalatait osztották meg egymással. Julio Bacio Terracino, az OECD Közszféra Integritás Divízió vezetője többek között ismertette az Auditors Alliance, a Middle East and North Africa (MENA) régió integritásfejlesztési és korrupcióellenes törekvéseinek alakulását, valamint a fórum hetében lezajlott ülések tapasztalatait.
Az OECD 2023 tavaszán indította útnak a Getting Influence Right elnevezésű projektjét. A kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy megszólítsa és bevonja a magánszféra képviselőit a korrupció elleni harcba, amely érdekében munkacsoportot hozott létre. Célkitűzése továbbá a felelős vállalati politika alapelveinek meghatározása és a magánszektor számára a felelős politikai szerepvállalásra vonatkozó végrehajtási iránymutatások kidolgozása. Emellett tömöríti a közszféra integritásfejlesztésével foglalkozó szakembereket, valamint az olyan tisztviselőket, akik munkájuk során érdekérvényesítőkkel találkoznak. Ennek keretében a résztvevők párbeszédet folytathatnak és megismerkedhetnek olyan ismeretekkel és gyakorlatokkal, amely a lobbizás és a pártfinanszírozás kérdéskörét érinti.
Az ülés során számos OECD és tagállami jó példát ismerhettek meg a delegáltak azokról a technológiai fejlesztésekről, alkalmazásokról, gépi tanulási lehetőségekről, amelyek felhasználhatóak a csalás és a korrupció felfedése érdekében.
Napirendre került az OECD Közszféra integritásáról szóló Ajánlás, valamint az Érdekkonfliktusok kezeléséről szóló OECD Útmutató monitoringja is. A bizonyítékokon alapuló szakpolitika-alkotás elősegítése érdekében hozta létre az OECD a Közszféra Integritás Indikátorokat, amelyek referenciaértékként szolgálnak az integritási szakpolitikák hatása vonatkozásában.