Konferencia kis-és középvállalkozások képviselőinek

Publikálva: 2023. március 3.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat „Az üzleti élet tisztasága” címmel rendezett konferenciát 2023. február 28-án a kis-és középvállalkozások szereplőinek, mely az „Antikorrupciós képzések - kiemelten a nemzetközi vesztegetés tárgyban” nevű európai uniós projekt utolsó állomása volt.

A kis- és középvállalkozások meghatározó szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, ezért is fontos a tudatosságnövelés és a megfelelő gondolkodásmód kialakítása körükben. A rendezvény célja az integritási és korrupciós kockázatok kezelése során a belső kontroll és szabályozási megfelelőségi (compliance) rendszerekkel összefüggő ismeretbővítés volt. A résztvevők betekintést nyertek az üzleti élet etikai alapelveibe, valamint a kis- és középvállalkozásokat érintő nemzetközi vesztegetés elleni fellépés lehetőségeibe. 

Az eseményt dr. Szabóné dr. Gál Marianna rendőr alezredes, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának helyettes vezetője nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a vállalkozások szabályos működését támogatja a megfelelő biztosítási funkció kiépítése azért, hogy a vállalkozás megfeleljen az irányadó jogszabályokban és a belső szabályzatokban foglaltaknak, valamint az erkölcsi, etikai és társadalmi normáknak. A jogszabályokkal való összhang kiemelten fontos, azonban önmagában nem biztosítja az etikus és integráns viselkedést. 

Dr. Korencsi Attila, a Magyar Nemzeti Bank Compliance Főosztályának vezetője a szabályozási megfelelőségi rendszerek szerepéről, valamint a nemzetközi vesztegetés elleni fellépés fontosságáról beszélt.

Dr. Péli-Bencze Márk, a Gazdasági Versenyhivatal Felderítő Iroda vezetője gyakorlati példákon keresztül mutatta be a vállalkozások kartell tevékenységét, valamint ezzel összefüggésben hívta fel a figyelmet a szabálytalanságok elkerülésére és az etikus magatartás betartására.

Dr. Bakos Balázs, a Közbeszerzési Hatóság Szerződésellenőrzési Főosztályának vezetője az összeférhetetlenségi szabályokra, az ajánlatkérők és ajánlattevők közti jogsértő kapcsolatokra helyezte a hangsúlyt, valamint ismertette az alvállalkozók bevonásával kapcsolatos új szabályozást. 

Dr. Szabóné dr. Gál Marianna a nemzetközi vesztegetéssel összefüggésben kitért a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet nemzetközi vesztegetés elleni fellépésével kapcsolatos törekvéseire, valamint a kis- és középvállalkozások integritásfejlesztését célzó hazai és nemzetközi jó gyakorlatokra, a compliance és bejelentővédelmi rendszerek megelőzésben játszott szerepére.

Dr. Klotz Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az antikorrupciós irányítási rendszerekről beszélt, kiemelve azok szerepét és lehetőségeit a hazai és a nemzetközi vesztegetések visszaszorításában.

Menü

Főoldal

Navigáció