Felkészülés a Kormánytisztviselői Hivatásetikai Kódex bevezetésére

Publikálva: 2013. augusztus 1.

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlése 2013. június 21-én elfogadta a kormánytisztviselőkre vonatkozó Hivatásetikai Kódexet. A Kormánytisztviselői Hivatásetikai Kódex bevezetésére készülve 2044 fő kormánytisztviselő vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetésével megvalósított minősített hivatásetikai továbbképzésen. A 2013. július 2. és 18. között megrendezett országos „roadshow” alkalmával, 23 helyszínen az NKE oktatói és felkért minisztériumi szakértők mutatták be a kormánytisztviselői hivatásetikai rendszer reformját.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2013 áprilisában készítette el az állami szerveknél érvényesítendő etikai normákat összegyűjtő, ajánlás és útmutató jellegű Zöld Könyvet. A Magyar Kormánytisztviselői Kar a Zöld Könyv számos ajánlását elfogadta, ugyanakkor számos jelentős és előremutató kiegészítéssel is élt, valamint kidolgozta az etikai eljárás rendszerét.
 
A Kormánytisztviselői Hivatásetikai Kódex a közszolgálat által eddig is vallott olyan etikai alapelveket és normákat rögzíti, mint például a tisztességesség, lelkiismeretesség, szakszerűség, pártatlanság, hatékonyság és átláthatóság. Ezen értékeket támogatva a kódex részletszabályok is megállapít: kimondja, hogy a kormánytisztviselői hivatásból eredő kötelezettség többek között az elfogulatlanság megőrzése, a kormánytisztviselői munkával összeegyeztethetetlen tevékenységektől való tartózkodás, az ajándékok visszautasítása és a közforrások felelős felhasználása is.
 
Az etikai eljárást elsőfokon lefolytató Területi Etikai Bizottságok elnökeinek és tagjainak megválasztása 2013. június 28-án lezárult. Az etikai bizottságok a Kormánytisztviselői Hivatásetikai Kódex rendelkezéseit sértő etikai vétségeket fogják elbírálni, az azon túlmutató normaszegések azonban természetesen továbbra is fegyelmi és büntetőeljárásban kerülnek szankcionálásra. A részletszabályok célja, hogy nehezen eldönthető kérdésekben is útmutatással szolgáljanak a kormánytisztviselők számára, valamint, hogy az etikai eljárással együtt elősegítsék a rögzített alapelvek és értékek gyakorlati megvalósulását.

A Hivatásetikai Kódex rendelkezéseinek elsajátítása érdekében két képzési forma közül választhattak a kormánytisztviselők. Elsőként a Magyar Kormánytisztviselői Kar és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal együttműködésével, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében országszerte több budapesti és vidéki helyszínen, 23 alkalommal Hivatásetikai alapok című  előadásra került sor, Az egész napos, hatórás minősített továbbképzésen összesen 2044 fő kormánytisztviselő vett részt. Az NKE a felkészítést e-learning képzési formában augusztus közepétől folytatja, így a megújult rendszert még több kormánytisztviselő ismerheti meg. A képzéseken történő részvételükkel az éves továbbképzési kötelezettségüket is teljesíthetik a tisztviselők.

Az NKE, az MKK és az Országos Etikai Bizottság elnökének együttműködésével megvalósul továbbá augusztus végén az országos és területi etikai bizottsági tagok 2 napos tréning formájában történő felkészítése is.

A hivatásetikai képzések célja a kormánytisztviselők megfelelő felkészítése a Kormánytisztviselői Hivatásetikai Kódex 2013. szeptember 1-i hatálybalépésére.

A fenti képzések az ÁROP 2.2.5. „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban” című projekt támogatásával valósulnak meg. A hivatásetika képzési projekt szakmai vezetését Dr. Kis Norbert, az NKE továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese látja el.

Menü

Főoldal

Navigáció