Akciótervi vállalások

A második akcióterv célja, hogy hozzájáruljon az első OGP akcióterv egyes, az önértékelési jelentés, az ahhoz fűzött civil észrevételek, illetve az OGP Független Értékelési Mechanizmusa Magyarországra vonatkozó előrehaladási jelentésében foglaltak alapján részben teljesült vállalások megvalósításának kiteljesítéséhez, másrészt hogy előremutató, új vállalások megfogalmazásával erősítse a nyílt kormányzati működést. Ennek megfelelően a tervezet az alábbi vállalásokat tartalmazza:

◦ Módszertani útmutató kidolgozása és népszerűsítése a helyi önkormányzati döntéshozatal nyilvánosságának biztosításával és az ehhez fűződő közzététellel kapcsolatos gyakorlat hatékonyabbá tétele céljából

◦  Az online megismerhető költségvetési adatok közérthetőségét a grafikus megjelenítés naprakésszé és színvonalasabbá tételét szolgáló intézkedéscsomag

◦ Útmutató kiadása az érdekérvényesítőkkel való kapcsolattartásra vonatkozó szabályoknak történő megfelelés támogatás céljából 

◦ Információszabadsággal kapcsolatos e-learning képzés kialakítása és biztosítása az államigazgatási és önkormányzati szervek továbbképzési programjában.

◦ A Nemzeti Közszolgálati Egyetem bevonásával a korrupciómegelőzés és integritás témáját népszerűsítő tréningcsomagot kell kidolgozni önkormányzatok és állampolgárok számára

◦ felhasználóbarát elektronikus felület kialakítása a jogszabályok és stratégiai tervdokumentumok társadalmi egyeztetéséhez 

◦ Kísérleti projekt az önkormányzati rendeletek és testületi ülési jegyzőkönyvek kereshetősége és feldolgozhatósága javítása céljából

◦ A rendőri szervek könnyebb elérhetőségét és az állampolgárokkal való jobb kapcsolattartását elősegítő ingyenes mobiltelefonos alkalmazás kidolgozása és hozzáférhetővé tétele 

Menü

Főoldal

Navigáció