Valamennyi költségvetési szerv, köztük az önkormányzatok számára is a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet tette kötelezővé az integrált kockázatkezelési rendszer bevezetését.

Az államigazgatási szervek vezetői, folyamatgazdái, belső ellenőrei, illetve integritás tanácsadói mellett első ízben Miskolcon az önkormányzati dolgozóknak is lehetőségük nyílt az Integrált kockázatkezelési rendszert ismertető műhelymunkán való részvételre. Ismertetésre kerültek a kockázatmenedzsment, a folyamatazonosítás, a kockázatazonosítás és a kockázatkezelés kérdéskörei. A műhelymunkán megszerzett ismereteket gyakorlati példákon át is lehetőségük volt elmélyíteni a saját szervezetük folyamatain keresztül.

A 2018. január 24-én megtartott műhelymunka előadója és moderátora a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Belső Kontrollok Osztályának vezetője, Németh Edit volt.

A rendezvényt a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú "Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című projekt keretén belül valósította meg a Nemzeti Védelmi Szolgálat.