Tanácsadói oklevelet vettek át a korrupció elleni küzdelmet segítő kormánytisztviselők

Publikálva: 2014. február 24.

A korrupciós kockázatok feltárása, a közigazgatás integritásának megerősítése a feladatuk azoknak a kormánytisztviselőknek, akik pénteken vették át tanácsadói oklevelüket Budapesten.

A korrupció elleni fellépés az egyik fő célja annak a szakirányú továbbképzésnek, amelyben idén januárban 47 kormánytisztviselő tett sikeres záróvizsgát, szerzett” integritás tanácsadó” szakképesítést, s vált az elsők között Magyarországon ilyen szakemberré. A továbbképzést sikeresen teljesítő közszolgálati tisztségviselők oklevelüket február 21-én vehették át Budapesten.
 
Az oklevélátadó ünnepségen Dr. Biró Marcell a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára beszédében utalt arra, hogy a képzés egyik fő célja a köztisztviselői és kormánytisztviselői munka becsületének helyreállítása Magyarországon, illetve hogy visszaálljon a bizalom a közigazgatás iránt és az integritás tanácsadó képzésnek köszönhetően maradéktalanul megvalósulhat a kultúraváltás a közigazgatásban.

Fotó: NKE

Dr. Kis Norbert a Nemzeti Közszolgálati Egyetem továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese beszédében kiemelte, az integritás képzés pozitív nemzetközi visszhangra talált, ugyanis az Európai Bizottság néhány hete megjelent anti-korrupciós jelentése   említést tesz a képzésről, mint jelentős lépésről a korrupció elleni küzdelemben Magyarországon. A rektorhelyettes hozzáfűzte, hogy a képzés folytatódik, ugyanis már elindult a második évfolyam.

Fotó: NKE

Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy minden, a korrupcióellenes tevékenységgel foglalkozó nemzetközi jelentésben pozitívumként említik, hogy Magyarországon folyik ilyen képzés.Kihangsúlyozta még azt is, hogy fontos feladat vár a frissen végzett integritás tanácsadókra, akik szemléletformáló erővel bírhatnak majd a magyar közigazgatás rendszerében.
 
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, a képzés fővédnöke arról beszélt: a végzettekre az a feladat vár, hogy feltárják a korrupció kockázatait, figyelmeztessenek a veszélyekre, továbbá a szervezetük belső rendjét abba az irányba tereljék, hogy szervezetük ellenálló legyen a korrupciós veszélyekkel szemben. Hangsúlyozta: a korrupció elleni küzdelem, a közigazgatás integritásának megerősítése közös ügye a kormánynak, a köztisztviselői karnak és az Állami Számvevőszéknek.

Fotó: NKE

A rendezvényen Dr. Jávor András a Magyar Kormánytisztviselői Kar elnöke is köszöntötte az oklevelet szerző integritás tanácsadókat.
 
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igényei alapján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében megvalósuló továbbképzés elősegíti, hogy a közszolgálatban dolgozók képesek legyenek a korrupciós jelenségek időben történő felismerésére, a szabálytalanságok és visszaélések kivizsgálására, valamint megismerjék az etikus kapcsolattartás szabályait.
 
A „Korrupció megelőzése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése” című ÁROP-1.1.21 számú projekt keretében, 2013. február 22-én indult el – közel 50 fő részvételével – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által kifejlesztett „Integritás tanácsadó” szakirányú továbbképzés, amelynek fővédnöke az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László.
 
A képzéshez kapcsolódó tananyag illeszkedik a kormány korrupcióellenes stratégiájához és törekvéseihez, valamint a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési koncepcióhoz is.
 
A hiánypótló, nemzetközi jelentőségű képzési fejlesztés egyszerre szélesíti a közigazgatási, a rendészeti, és a közigazgatási képzési területeken az ágazati jellegű szakirányú továbbképzések skáláját.
 
A szakirányú továbbképzés célja olyan közigazgatási szakértők képzése, akik stratégiai szemlélettel rendelkeznek, ismerik a közigazgatási szervek működési-gazdálkodási rendszerét, a szükséges jogi, szociológiai és pszichológiai tudás birtokában képesek a korrupció és a visszaélések kockázatának csökkentésére, megelőzésére, arra, hogy a közigazgatási szervezetben támogassák az integrált irányítási rendszer erősödését.
 
A két féléves képzésre olyan felsőfokú végzettségű kormánytisztviselők nyerhettek felvételt, akik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által felügyelt kiválasztási eljáráson megfeleltek.
 
A képzés hallgatói elméleti és gyakorlati ismeretekre tehettek szert a korrupció elleni fellépés, az integritás, a szervezeti kockázatelemzés és a közszolgálati etika témában.

(forrás: NKE, kormany.hu (MTI))

Menü

Főoldal

Navigáció