Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) megkeresésére szakmai megbeszélést tartottak a szervezet, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) szakértői 2015. május 8-án.

Az OBDK vezetése nevében dr. Kiss László főigazgató-helyettes a megbeszélésen jelezte, hogy szervezetük elkötelezett a szervezeti integritásirányítási rendszer kiépítése és fejlesztése iránt. A főigazgató-helyettes tájékoztatása szerint az OBDK nem csak az 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet által támasztott jogszabályi követelményeknek kíván megfelelni korrupciómegelőzési intézkedési terv elfogadásával és integritás tanácsadó kijelölésével, de szeretnék, hogy az integritás áthassa a szervezet működésének egészét.

Az NVSZ részéről dr. Klotz Péter főosztályvezető-helyettes üdvözölte az OBDK elköteleződését, és támogatásáról biztosította az OBDK-t, kiemelve, hogy a vezetői elköteleződés az integritás alapú szervezeti működés kulcseleme.

Az OBDK megalakulása óta számos olyan feladatot lát el, amely az egészségügyi ellátáshoz és szociális gondoskodáshoz fűződő jogok minél teljesebb érvényesülését célozzák. Tevékenységük során fontos értéknek tekintik a minőségi szempontok érvényre juttatását, ennek érvényesülése érdekében többek között koordinálják a Semmelweis Garancia Védjegy elbírálásával kapcsolatos feladatokat is. A szakmai feladatok ellátása így a jövőben szorosabban kapcsolódhat össze az értékalapú működéssel és a minőségi követelmények érvényesülésével.