December 13-án a Nemzeti Védelmi Szolgálat egynapos műhelymunkát szervezett az integritás tanácsadók részére „Hogyan tehetjük eredményesebbé az integritást?” címmel, melynek keretében bemutatásra kerültek az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet 8. §-a alapján kiadott módszertani útmutatók a belső kontrollrendszer és az integritásirányítási rendszer fejlesztéséről.

A rendezvény kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy a témában jártas, szakmailag elismert előadók prezentációjukon keresztül ismertessék a résztvevők számára a módszertani útmutatókban foglaltakat.

A műhelymunkán a Nemzetgazdasági Minisztérium, az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának munkatársa, a Pest Megyei Kormányhivatal integritás tanácsadója, illetve a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa tartott előadást az alábbi témákban:

- „A kontrollkörnyezet és az integrált kockázatkezelési rendszer kialakítása.”

- „A szervezeti integritást sértő eseményekre vonatkozó bejelentések fogadása és kivizsgálása.”

- „Az integritási és korrupciós kockázatok felmérésének, valamint az intézkedési terv és az integritásjelentés elkészítése.”

A programot záró fórumon megvitatták és összegezték az elhangzottakat.

A módszertani útmutatók az alábbi linken érhetőek el: https://korrupciomegelozes.kormany.hu/modszertani-utmutatok-a-belso-kontrollrendszer-es-az-integritasiranyitasi-rendszer-fejlesztesehez