Társadalmi partnerségi rendezvény keretében szóban is véleményezhető a közérdekű bejelentésekről szóló törvény tervezete

Publikálva: 2013. május 14.

Személyes egyeztetést tart a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a közérdekű bejelentések és a bejelentők védelmének kereteit meghatározó jogszabály tervezetéről.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkészítette a közérdekű bejelentésekről szóló törvény tervezetét, amit a következő elérhetőségen bocsátott partnerségi véleményezésre.

http://www.kormany.hu/hu/dok?source=3&type=302#!DocumentBrowse

A tervezet általános egyeztetése május 16-án lezárul, azonban a minisztérium fontosnak tartja, hogy a téma iránt érdeklődő társadalmi szervezetek az elektronikus véleményezés mellett szóban is elmondhassák véleményüket.

A törvényjavaslat megvitatására a Közigazgatás Korrupció-megelőzési Programjához, valamint a Nyílt Kormányzati Együttműködéshez kapcsolódó, civil szakértőkkel történő egyeztetés-sorozat keretén belül kerül sor.
 
Az egyeztetés meghívója letölthető a jobb oldali kapcsolódó anyagok dobozból.

Menü

Főoldal

Navigáció