Szervezeti integritás erősítése a közszolgálatban

Publikálva: 2017. május 5.

Újabb állomásához érkezett a Nemzeti Védelmi Szolgálat információszabadság integritás és korszerű technológia kérdéskörét körüljáró rendezvénysorozata. Budapesten 2017. május 4-én került sor a fenti témát feldolgozó műhelymunkára, amelyen fővárosi kerületek polgármesteri hivatalai vezető tisztségviselői vettek részt.

Az interaktív rendezvény a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Lechner Tudásközpont valamint fővárosi kerületek szakembereinek közreműködésével prezentációkon, csoportfeladatokon és résztvevők eszmecseréjén keresztül arra a kérdésre kereste a választ, hogy hogyan tud a XXI. században költséghatékonyan, korszerűen a lakossági igényeket kielégítve és egyszersmind a jogszabályoknak és az értékelvűség követelményének megfelelően működni.


 
A rendezvényen több mint 20 fővárosi szakember vett részt a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében című kiemelt projekt keretében.
 
A rendezvénysorozat következő állomására szintén Budapesten 2017. május 22-én kerül sor, hasonló témában.

Menü

Főoldal

Navigáció