Lezajlott az Integritás Tanácsadók III. Országos Konferenciája

Publikálva: 2014. november 24.

Harmadik alkalommal került sor az integritás tanácsadók országos konferenciájára, most először – a kormányzati szerkezetátalakításnak köszönhetően – a Belügyminisztérium és a Nemzeti Védelmi Szolgálat szervezésében.

A jelentős érdeklődés mellett, Budapesten, 2014. november 19-én megtartott, egész napos rendezvény alapvető célja az integritás tanácsadók munkájának támogatása, együttműködésük ösztönzése és hatékonyabbá tétele volt.

A rendezvényen a Belügyminisztérium, Miniszterelnökség, Nemzeti Védelmi Szolgálat, Nemzeti Közszolgálati Egyetem magas szintű képviselőinek az előadásait hallgathatták meg a résztvevők. A konferencia értékelte a korrupciómegelőzés és integritásirányítás terén elért eddigi eredményeket, és meghatározta a jövőbeli célokat, emellett alkalmat teremtett a gyakorlati tapasztalatok megvitatására, értékelésére, az elért eredmények és a kihívások áttekintésére is.

A szakértők az elmúlt év elején kezdhették meg működésüket az államigazgatási szerveknél, amikor a Kormány elfogadta az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló rendeletet. Folyamatosan támogatást nyújtanak az államigazgatási szervnek, mivel munkájukat a hivatali szervezet részeként, és nem külső szervezet tagjaként látják el. Ugyanakkor biztosított a tanácsadó független és pártatlan működése is azáltal, hogy tevékenységét a hivatali szervezet vezetőjének közvetlen alárendeltségében fejti ki, feladatellátásával összefüggésben nem utasítható. A hálózat kialakításával a kormányzat elsődleges célja az volt, hogy magas szintű támogatást nyújtson a szervezeten belüli etikai dilemmák feloldásához, a korrupciós kockázatok értékeléséhez és kezeléséhez a szerv vezetői és munkatársai számára.

Menü

Főoldal

Navigáció