Integritástréning a Külügyminisztérium munkatársainak

Publikálva: 2023. február 28.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat „Antikorrupciós képzések - kiemelten a nemzetközi vesztegetés tárgyban” című európai uniós projektjének következő állomása a Külügyminisztérium belföldi (rezidens) állománya számára 2023. február 20-22. között megrendezett továbbképzés volt.

A három alkalomból álló egy-egynapos tréningsorozat keretében a belső kontrollrendszer témakörét dolgozták fel a résztvevők. Az ismeretbővítés célja az integritási és korrupciós kockázatok beazonosításához és minimalizálásához szükséges tudás fejlesztése volt. A tréning hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése, valamint a belső kontrollrendszer tárgykörében felmerülő újszerű, gyakorlati ismeretekre tegyenek szert. 

A tréninget dr. Szabóné dr. Gál Marianna rendőr alezredes, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának helyettes vezetője nyitotta meg. Ismertette, hogy a belső kontrollrendszer keretében alkalmazott folyamatalapú integrált kockázatkezelés megfelelő működtetés mellett alkalmas arra, hogy a nemzetközi vesztegetéssel kapcsolatos integritási kockázatokat is kiszűrje.

Az interaktív tréninget Dobos Csaba, a Pest Vármegyei Kormányhivatal integritás tanácsadója és dr. Domschitz Mátyás szervezetikommunikáció-kutató gyakorlati példákon keresztül, csoportos foglalkozás keretében vezette le.

Menü

Főoldal

Navigáció