Integritás hét

Publikálva: 2016. április 26.

A CleanGovBiz Kezdeményezés és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minden évben megrendezi az Integritás hetet az OECD párizsi központjában, abból a célból, hogy aktívan támogassa a kormányokat és szervezeteket az integritás népszerűsítésében és a korrupció ellenes harcban.

A rendezvényen a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának munkatársa is részt vett, valamint két munkacsoport (Integritással foglalkozó vezető kormánytisztviselők munkacsoportja és a Kormányzati Irányító Bizottság) ülésén is jelen volt, mint nemzeti delegált. Az öt napig tartó szakmai találkozón nemzetközileg elismert szakértők, az érintett kormánytisztviselők, valamint a nemzetközi üzleti élet neves szereplői is részt vettek. Előadások és párbeszédek során cseréltek tapasztalatot a résztvevők az integritási kultúra népszerűsítésével kapcsolatos jó gyakorlatokról, kezdeményezésekről és intézkedésekről. 

Menü

Főoldal

Navigáció