Együtt nyomozott a rendőr, az ügyész és a bíró

Publikálva: 2023. január 30.

Lezárult az a szakmai képzéssorozat, amelyet a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztálya szervezett „Antikorrupciós képzések kiemelten a nemzetközi vesztegetés tárgyában” elnevezésű európai uniós projekt keretein belül rendvédelmi és igazságügyi szakemberek számára.

A négyrészes képzés utolsó állomása 2023. január 25-én Székesfehérváron volt, amelyen 32 nyugat-dunántúli szakember vett részt. 

A képzéssorozat érdekessége az volt, hogy első alkalommal ültette egy asztalhoz az igazságszolgáltatás különböző szintjeinek résztvevőit: a felderítőt, a nyomozót, az ügyészt és a bírót. A virtuális nyomozás keretei között - amely egyébként egy korábban megtörtént jogesetet dolgozott fel - a három hivatásrend szoros együttműködésének fontosságát tapasztalhatták meg a résztvevők.

Ezt hangsúlyozta értékelése során dr. Szoboszlai-Szász Richárd főosztályvezető ügyész is, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztályának vezetője. Elmondta, hogy az eddigi legaktívabb csapatmunkával sikerült bemutatni azt, hogyan tudnak a különböző szervek hatékonyan együttműködni. A résztvevők jól azonosították a különböző eljárásrendeket, megvolt az az íve a feladatvégrehajtásnak, amely nemcsak a konvencionális, hanem innovatív együttműködésen alapuló megoldáshoz vezette el a résztvevőket. A csoporttagoknak a virtuális nyomozás során sikerült mindent felkutatni, rögzíteni, a bizonyítási eszközöket létrehozni. 

Ezt erősítette meg dr. Csák Zsolt, a Kúria Büntető Kollégium vezetője is, aki hozzátette, hogy a megoldásig úgy jutottak el a résztvevők, hogy a történeti tényeket felépítve minden lehetséges törvényes eszközt felhasználtak, majd ismertette a valódi történeti tényállást.

A nyomozóhatóság képviseletében Kiss István Zoltán rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda osztályvezetője rendkívül pozitívnak értékelte a résztvevőktől a vagyonfelderítés és vagyonelvonás vizsgálatát és fontosságát, valamint annak folyamatos figyelemmel kísérését a virtuális nyomozás során. 

Mező László rendőr ezredes, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főosztályvezetője kiemelte, hogy egy eredményes nyomozás komoly felderítő munkája milyen jelentős erőforrásokat és kapacitást igényel az abban résztvevő rendvédelmi és igazságügyi szervek részéről, amely csak olyan szoros együttműködéssel tud megvalósulni, amilyen kreatív intenzitással ezt a jelen képzésben résztvevők is bizonyították, hiszen az út a célig nemcsak szívügy, hanem törvényi kötelezettség is.

Összegzéseikben az elnökség tagjai hangsúlyozták, hogy a remek ötletek és lehetőségek, a kreatív megoldási formák, az együtt gondolkodás, az intenzív aktivitás, valamint a hatékony és szoros együttműködés mind-mind hozzájárultak az eredményességhez és a végső megoldáshoz. 

Végezetül felhívták a figyelmet a nemzetközi együttműködés fontosságára és felhasználására a rendvédelmi és igazságügyi szervek részéről mindennapi tevékenységük során.

Menü

Főoldal

Navigáció