2017. október 4-én, a Nemzeti Védelmi Szolgálat szervezésében újabb állomásához érkezett a KÖFOP 2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében projekt keretében a „Szervezeti integritás erősítése a közszolgálatban” című műhelymunka sorozat.

A békéscsabai rendezvényen résztvevő önkormányzati szakemberek, elsősorban jegyzők a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársának előadásában megismerték a szervezeti integritás, a korrupciómegelőzés és az információszabadság összefüggéseit. Ízelítőt kaptak a Lechner Tudásközpont vezető szakértőjétől néhány európai város önkormányzati adatpolitikájáról, és a hazai települések felzárkózásának módjairól is. 


A rendezvény lehetőséget biztosított arra is, hogy Békéscsaba önkormányzata bemutassa a városban jelenleg folyó komplex környezetkímélő energetikai fejlesztést, és ennek eredményeként keletkezett közadatok másodlagos hasznosításában rejlő lehetőségeket.
A műhelymunka végén az eKözig Zrt. vezérigazgatója ismertette a közadatok újrahasznosításának egyik innovatív példáját, az Adatsztárt, a hajdúszoboszlói  élethelyzet alapú portált.