A Nemzeti Védelmi Szolgálat szervezésében 2015. június 25-én tartotta alakuló ülését a Korrupcióellenes és Integritás Munkacsoport.

Az ülésre mintegy 30 fő, a korrupcióellenes fellépésben kiemelt szerepet játszó állami szervek szakértői közreműködésével került sor.

A rendezvény megnyitóján dr. Bolcsik Zoltán r. vezérőrnagy, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója hangsúlyozta, a Munkacsoport fő feladata a Nemzeti Korrupcióellenes Program végrehajtásának monitorozása. Ugyanakkor - emelte ki a főigazgató - a Munkacsoport folyamatosan működő fórumot is biztosít az érintett szakemberek számára a tapasztalatcserére.

A tanácskozás elsődleges célja a Munkacsoport alapdokumentumainak bemutatása, ismertetése volt. Ennek keretében dr. Váradi Piroska, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztály vezetője ismertette a Nemzeti Korrupcióellenes Program fő vonalait. Hangsúlyozta: a Munkacsoport sikeres működésének és a Program hatékony megvalósításának kulcsa az érintett szervek tartalmi együttműködése.

Ezt követően sor került a Munkacsoport ügyrend-tervezete és az alcsoportjai működési rendjének áttekintésére is.

A feladatok hatékony megvalósítása érdekében a Munkacsoport ebben a félévben várhatóan még több alkalommal összeül.