Májusi rendezvényeink

Publikálva: 2018. június 5.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú „Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében” című kiemelt projekt keretében május folyamán két rendezvényt valósított meg.

Az NVSZ 2018. május 23-án Győrött és május 30-án Zalaegerszegen tartotta meg a Kockázatkezelési módszertan műhelymunka-sorozat záró rendezvényeit.

Az Integrált kockázatkezelési rendszert ismertető műhelymunkákon főleg jegyzők, polgármesterek és belső ellenőrök vettek részt. Ismertetésre kerültek a kockázatmenedzsment, a folyamatazonosítás, a kockázatazonosítás és a kockázatkezelés kérdéskörei és a megszerzett ismereteket gyakorlati példákon keresztül is lehetőségük volt elmélyíteni a résztvevőknek.

A műhelymunkák előadója és moderátora a Pénzügyminisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Belső Kontrollok Osztályának vezetője, Németh Edit volt.

Valamennyi költségvetési szerv, köztük az önkormányzatok számára is a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet tette kötelezővé az integrált kockázatkezelési rendszer bevezetését. A műhelymunka témájához kapcsolódó módszertani útmutató az alábbi linken érhető el.

Menü

Főoldal

Navigáció