Ismét előtérben az integritás tanácsadó szakirányú továbbképzés

Publikálva: 2017. szeptember 18.

Több mint 150 közszolgálati tisztviselő kezdte meg tanulmányait az integritás tanácsadó szakirányú továbbképzés hatodik évfolyamán 2017. szeptemberében a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A képzés a "Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében valósul meg.

Kiemelendő, hogy a korábbi évfolyamokhoz képest az idei tanévben jelentős számú hallgató érkezett a rend - és honvédelem területéről.

A két féléves képzés során - a változó jogi környezethez igazodóan – olyan kompetenciák fejlesztésére kerül sor, amelyekkel a résztvevők képesek lesznek szervezetük korrupciós és integritáskockázataihoz igazodva előkészíteni a korrupció megelőzésével, valamint az integritásirányítási rendszer kiépítésével és működtetésével járó feladatok megvalósítását.

Menü

Főoldal

Navigáció