Elindult a "Kapacitásfejlesztés és szemléltetformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítésére, illetve megelőzése érdekében" projekt

Publikálva: 2017. július 20.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat által vezetett konzorcium a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Program KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 „Kapacitásfejlesztés a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzés érdekében” című konstrukció keretében 5,00 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A támogatás mértéke: 100 %. A projekt stratégiai célja a szolgáltatói szemlélet állami szintű megerősítése, valamint a közigazgatás átlátható és értékelvű működésének fejlesztése.

A KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú „Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében” című projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A projekt fizikai befejezésének határideje: 2018. december 31.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetésével megvalósuló projektben konzorciumi tagként vesz részt a Belügyminisztérium, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Nemzetközi Oktatási Központ.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat mindenkori célja a hatékony fellépés a korrupció, a belső és szervezett bűnözés ellen; a védelmi funkció érvényre juttatása. Folyamatos, kiemelt feladatot jelent a korrupció, a hivatali jogsértések megelőzése, csökkentése és felszámolása, a bűnözői körök részéről a védett szerveket és tagjaikat érintő "beépülési" törekvések megelőzése, az esetleges jogsértő kapcsolati rendszerek, a szervezett bűnözés felszámolása, a magas szintű felderítő munka folytatása.

A projekt keretében tervezett fejlesztések négy projektelem részprojektjei és alprojektjei révén kívánnak hozzájárulni a korrupció megelőzéshez szükséges szemléletformáláshoz, továbbá, a humánkapacitás és az infrastrukturális feltételek megteremtéséhez. Ezen tevékenységek az integritásirányítási rendszer hatékonyabbá tételét célzó szakmai háttér megerősítésével, antikorrupciós képzések, továbbképzések, szemléletformáló, tájékoztató programok és egyéb kezdeményezések lefolytatásával, valamint a szervezeti antikorrupciós beavatkozó képesség növelése által - összhangban a Nemzeti Korrupcióellenes Programmal - együttesen hivatottak erősíteni az integritás szemléletet, valamint a korrupció megelőzését és a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítését.

A fejlesztés eredményeként nő az integritás és hivatásetikai ismeretekkel rendelkező közigazgatásban dolgozó tisztségviselők száma; a lakosság széleskörű tájékoztatást kap a korrupciós kockázatokról, a csökkentésére irányuló lépésekről és az ezzel kapcsolatos tudatossága javul; a Nemzeti Védelmi Szolgálat humánerőforrásának és informatikai, valamint felderítő infrastruktúrájának fejlesztésén keresztül még hatékonyabb feladatellátás valósul meg.

A projekt által megvalósuló fejlesztés országos kihatású, tekintettel arra, hogy az informatikai infrastruktúra fejlesztés a Nemzeti Védelmi Szolgálat vidéki kirendeltségeire is kiterjed, továbbá a projekt keretében országszerte több helyszínen valósulnak meg a különböző szakmai és szemléletformáló rendezvények, tájékoztató kampányok, képzések.

További információ kérhető:
Kormány Zita, sajtóreferens
yxPFTQcYGkhwYiYj3h0Ga29ybWFueXpAbnZzei5wb2xpY2UuaHU=, 06-30-200-9716

Menü

Főoldal

Navigáció