Nyitólap

Integrált kockázatkezelési műhelymunka a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársai részére

Publikálva: 2017. október 20.

Integrált kockázatkezelési rendszer kialakítását elősegítő műhelymunkát tartott a Nemzeti Védelmi Szolgálat 2017. október 18-án, Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakemberei részére, mely a KÖFOP – 2.2.3-VEKOP – 16-2016-00001 azonosító számú „Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében” című projekt keretében valósult meg.

Tovább a teljes cikkre

Integritás az ügyfélszolgálati munkában

Publikálva: 2017. szeptember 27.

Az integrált kockázatkezelési rendszer kialakításának támogatása érdekében a Nemzeti Védelmi Szolgálat - a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 "Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című kiemelt projekt keretében - 2017. szeptember 26-án Pécsett, a Baranya Megyei Kormányhivatal kormányablak ügyintézői részére, műhelymunkát tartott "Integritás az ügyfélszolgálati munkában" címmel, melynek előadója Borsay Tamás a Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály főosztályvezető-helyettese, illetve két munkatársa volt.

Tovább a teljes cikkre

A közadatok újrahasznosítása az önkormányzatoknál

Publikálva: 2017. október 5.

2017. október 4-én, a Nemzeti Védelmi Szolgálat szervezésében újabb állomásához érkezett a KÖFOP 2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében projekt keretében a „Szervezeti integritás erősítése a közszolgálatban” című műhelymunka sorozat.

Tovább a teljes cikkre

Fókuszban az önkormányzati szervezeti integritás erősítése

Publikálva: 2017. október 5.

A negyedik állomásához érkezett a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú „Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című projekt keretén belül „Az önkormányzatok értékelvű működésének támogatása” című szakmai nap.

Tovább a teljes cikkre

Integrált kockázatkezelési rendszert támogató műhelymunka

Publikálva: 2017. szeptember 27.

Hogyan térképezzük fel a folyamatokat? Hogyan azonosítsuk és elemezzük a kockázatokat? Hogyan kezeljük azokat? Ezekre a kérdésekre keresett és adott választ a 2017. szeptember 27-én Pécsett megrendezett műhelymunka az integrált kockázatkezelési rendszer kialakításának támogatására, melyen a Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársai vettek részt. A műhelymunka előadója és moderátora a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Belső Kontrollok Osztályának vezetője, Németh Edit volt.

Tovább a teljes cikkre

Szervezeti integritás erősítése az önkormányzatoknál

Publikálva: 2017. szeptember 20.

Megrendezésre került a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú „Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című projekt keretén belül „Az önkormányzatok értékelvű működésének támogatása” című szakmai nap.

Tovább a teljes cikkre

Ősszel is folytatódik a szervezeti integritást támogató rendezvénysorozat

Publikálva: 2017. szeptember 18.

Szeptembertől tovább folytatódik a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú „Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című kiemelt projekt keretében a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) által az értékelvű működést a korrupciós kockázatok feltárását, kezelését és általában a szervezeti integritás erősítését célzó rendezvénysorozat.

Tovább a teljes cikkre

Integritás az ügyfélszolgálati munkában

Publikálva: 2017. október 18.

Az integráns ügyfélszolgálati munka támogatása érdekében a Nemzeti Védelmi Szolgálat - a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú "Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című kiemelt projekt keretében - 2017. október 17-én Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kormányablak ügyintézői részére, műhelymunkát tartott "Integritás az ügyfélszolgálati munkában" címmel, melynek előadója Borsay Tamás, a Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály főosztályvezető-helyettese, illetve két munkatársa dr. Magony Judit és dr. Vida Katalin voltak.

Tovább a teljes cikkre

Ismét előtérben az integritás tanácsadó szakirányú továbbképzés

Publikálva: 2017. szeptember 18.

Több mint 150 közszolgálati tisztviselő kezdte meg tanulmányait az integritás tanácsadó szakirányú továbbképzés hatodik évfolyamán 2017. szeptemberében a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Tovább a teljes cikkre

Elindult a "Kapacitásfejlesztés és szemléltetformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítésére, illetve megelőzése érdekében" projekt

Publikálva: 2017. július 20.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat által vezetett konzorcium a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Program KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 „Kapacitásfejlesztés a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzés érdekében” című konstrukció keretében 5,00 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt stratégiai célja a szolgáltatói szemlélet állami szintű megerősítése, valamint a közigazgatás átlátható és értékelvű működésének fejlesztése.

Tovább a teljes cikkre

Kockázatkezelési műhelymunka - képzők képzése

Publikálva: 2017. július 6.

Az integrált kockázatkezelési rendszer kialakításának támogatása érdekében a Nemzeti Védelmi Szolgálat, - a "KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című kiemelt projekt keretében - 2017. július 6-án, Budapesten műhelymunkát tartott "Kockázatkezelési módszertan - képzők képzése" címmel, amelynek előadója és moderátora a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Belső Kontrollok Osztályának vezetője, Németh Edit volt.

Tovább a teljes cikkre

Kockázatkezelési műhelymunka Miskolcon

Publikálva: 2017. július 5.

Az integrált kockázatkezelési rendszer kialakításának támogatása érdekében a Nemzeti Védelmi Szolgálat, - a "KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című kiemelt projekt keretében - 2017. július 4-én Miskolcon, műhelymunkát tartott "Kockázatkezelési módszertan" címmel, melynek előadója és moderátora a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Belső Kontrollok Osztályának vezetője, Németh Edit volt.

Tovább a teljes cikkre

Korrupció és etika oktatás – szakmai műhelynap Budapesten 2017. június 19-én

Publikálva: 2017. június 20.

Hogyan tud az iskola a korrupciós helyzet javításában közreműködni? Mik az értékelvű gondolkodásmódra nevelés lehetőségei és határai? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Nemzeti Védelmi Szolgálat által szervezett szakmai kerekasztal-beszélgetés.

Tovább a teljes cikkre

Kockázatkezelési műhelymunka Szegeden

Publikálva: 2017. június 14.

Az integrált kockázatkezelési rendszer kialakításának támogatása érdekében a Nemzeti Védelmi Szolgálat, - a "KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című kiemelt projekt keretében - 2017. június 13-án Szegeden, újabb műhelymunkát tartott "Kockázatkezelési módszertan" címmel, melynek előadója és moderátora a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Belső Kontrollok Osztályának vezetője, Németh Edit volt.

Tovább a teljes cikkre

Értékelvű működés az önkormányzatoknál – szakmai nap

Publikálva: 2017. május 30.

A Belügyminisztérium és a Nemzeti Védelmi Szolgálat közös szervezésében Budapest után Miskolcon került megrendezésre 2017. május 30-án -"a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című kiemelt projekt keretén belül - „Az önkormányzatok értékelvű működésének támogatása” című szakmai nap az Észak-magyarországi Régió önkormányzati szakemberei, jegyzői számára.

Tovább a teljes cikkre

Kockázatkezelési műhelymunka Debrecenben

Publikálva: 2017. május 30.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2017. május 30-án Debrecenben - a "KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című kiemelt projekt keretében - az integrált kockázatkezelési rendszer kialakításának támogatása érdekében újabb műhelymunkát szervezett "Kockázatkezelési módszertan" címmel. A műhelymunka előadója és moderátora a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Belső Kontrollok Osztályának vezetője, Németh Edit volt.

Tovább a teljes cikkre

Kockázatkezelési műhelymunka

Publikálva: 2017. május 23.

Az integrált kockázatkezelési rendszer kialakításának támogatása érdekében a Nemzeti Védelmi Szolgálat, - a "KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című kiemelt projekt keretében - 2017. május 23-án Budapesten, a nagy érdeklődésre tekintettel újabb műhelymunkát tartott "Kockázatkezelési módszertan" címmel, melynek előadója és moderátora a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Belső Kontrollok Osztályának vezetője, Németh Edit volt.

Tovább a teljes cikkre

Szakértőktől szakembereknek az integritásról

Publikálva: 2017. május 22.

2017. május 22-én, Budapesten került sor a „Szervezeti integritás erősítése a közszolgálatban” című rendezvény-sorozat újabb műhelymunkájára a Pest megyei jegyzők számára.

Tovább a teljes cikkre

Szervezeti integritás erősítése a közszolgálatban

Publikálva: 2017. május 5.

Újabb állomásához érkezett a Nemzeti Védelmi Szolgálat információszabadság integritás és korszerű technológia kérdéskörét körüljáró rendezvénysorozata. Budapesten 2017. május 4-én került sor a fenti témát feldolgozó műhelymunkára, amelyen fővárosi kerületek polgármesteri hivatalai vezető tisztségviselői vettek részt.

Tovább a teljes cikkre

Integritásjelentéseket elemző és értékelő műhelymunka

Publikálva: 2017. április 28.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat szervezésében - a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében című kiemelt projekt keretében - 2017. április 25-én, Budapesten került megrendezésre a 2016. évi integritásjelentéseket összegző és elemző műhelymunka, melyen az államigazgatási szervek integritás tanácsadói, valamint vezető beosztású munkatársai vettek részt.

Tovább a teljes cikkre

Kockázatkezelési módszertan - műhelymunka

Publikálva: 2017. április 24.

Az integrált kockázatkezelési rendszer kialakításának támogatása érdekében a Nemzeti Védelmi Szolgálat, - a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében című kiemelt projekt keretében - 2017. április 19-én Budapesten "Kockázatkezelési módszertan" címmel műhelymunkát szervezett, melynek előadója és moderátora a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Belső Kontrollok Osztályának vezetője, Németh Edit volt.

Tovább a teljes cikkre

Antikorrupciós képzés a Nemzetközi Oktatási Központban

Publikálva: 2017. április 21.

A KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 „Kapacitásfejlesztés a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzés érdekében” tárgyú projekt keretében a kezdetét vette az ORFK Nemzetközi Oktatási Központban az ORFK, az Ügyészség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) által kidolgozott képzéssorozat, mely hozzájárul a korrupciós bűncselekmények hatékonyabb felderítéséhez.

Tovább a teljes cikkre

Globális korrupcióellenes és integritási fórum

Publikálva: 2017. április 4.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minden évben megrendezi az Integritás hetet párizsi központjában, hogy aktívan támogassa a kormányokat és a szervezeteket az integritás népszerűsítésében továbbá a korrupció ellenes harcban. A rendezvényen, valamint a vezető integritási tisztviselők munkacsoport ülésén a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának munkatársa is részt vett.

Tovább a teljes cikkre

Értékelvű működés az önkormányzatoknál - szakmai nap

Publikálva: 2017. április 3.

Budapest adott otthont 2017. március 30-án annak a szakmai napnak, melyet a Nemzeti Védelmi Szolgálat a Belügyminisztériummal közösen rendezett a fővárosi és a Pest megyei önkormányzatok jegyzőinek, vezető beosztású munkatársainak.

Tovább a teljes cikkre

Konferencia az integritásról és az antikorrupcióról

Publikálva: 2017. március 7.

A Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat szakmai konferenciát rendezett az országos és területi etikai bizottságok tagjai, integritás tanácsadók, államigazgatási szervek és kormányhivatalok humánpolitikai feladatokat ellátó munkatársai, belső ellenőrök, valamint járási hivatalvezetők részére Budapesten 2017. március 6-7-én.

Tovább a teljes cikkre

Újraindult az integritás tanácsadó képzés

Publikálva: 2017. február 24.

Hetven kormány - és állami tisztviselő kezdte meg tanulmányait február 23-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az integritás tanácsadó szakirányú továbbképzés ötödik évfolyamán. A finanszírozás a "Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében." című KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 számú projekt keretében valósul meg.

Tovább a teljes cikkre

Integritás és antikorrupció - Hivatásetikai konferencia

Publikálva: 2017. február 14.

A Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat szakmai konferenciát rendezett az országos és területi etikai bizottságok tagjai, integritás tanácsadók, kormányhivatalok humánpolitikai feladatokat ellátó munkatársai és belső ellenőrök, valamint járási hivatalvezetők részére Miskolcon 2017. február 13-14-én.

Tovább a teljes cikkre

Módszertani útmutatók a belső kontrollrendszer és az integritásirányítási rendszer fejlesztéséhez

Publikálva: 2016. november 21.

A Nemzeti Korrupcióellenes Program és az azzal összefüggő intézkedések 2015-2016. évre vonatkozó terve elfogadásáról szóló 1336/2015. (V. 27.) Korm. határozat 4. pont d) alpontja szerint az államigazgatási szervek körében meg kell teremteni a belső kontrollrendszer és a korrupciómegelőzést szolgáló belső intézkedések összhangját a szervezeti működés egészére vonatkozóan – beleértve a reál és gazdálkodási folyamatokat –, továbbá az ehhez szükséges jogszabályokat ki kell dolgozni.

Tovább a teljes cikkre

Az érdekérvényesítőkkel való kapcsolattartásról szóló módszertani útmutató

Publikálva: 2016. június 28.

Jelenleg Magyarországon az érdekérvényesítőkkel történő kapcsolattartást a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény, valamint az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Intr.) szabályozza. Az előbbi jogszabály a jogalkotási folyamat során a jó kormányzás elveit követve az érdekelt társadalmi szervezetek, valamint a legszélesebb társadalmi rétegek bevonását biztosítja, az utóbbi pedig az integritásirányítási rendszer létrehozása mellett államigazgatási szervek tisztviselőinek határozza meg az érdekérvényesítőkkel történő kapcsolattartás szabályait.

Tovább a teljes cikkre

Az Osztrák Korrupciómegelőzési és Korrupcióelleni Hivatal látogatása a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál

Publikálva: 2016. január 26.

Az Osztrák Korrupciómegelőzési és Korrupcióelleni Hivatal (BAK) delegációja szakmai látogatást tett a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályánál Budapesten.

Tovább a teljes cikkre

Módszertani útmutató az államigazgatási szervek korrupció-megelőzési helyzetének felméréséhez, korrupció ellenes kontrolljai kiépítéséhez és érvényesítésük ellenőrzéséhez

Publikálva: 2015. december 28.

Az Állami Számvevőszék közreműködésével elkészült az államigazgatási szervek szervezeti ellenálló-képességének és integritásának fejlesztését támogató módszertani útmutató

Tovább a teljes cikkre

Korrupcióellenes világnap konferencia

Publikálva: 2015. december 12.

Közös sajtóösszefoglaló a Legfőbb Ügyészség, az Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal 2015-ben végzett korrupcióellenes tevékenységéről, az állami szervek korrupció elleni küzdelemben való együttműködéséről

Tovább a teljes cikkre

Tudományos-szakmai konferencia

Publikálva: 2015. november 25.

Tudományos-szakmai konferenciát rendezett a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara.

Tovább a teljes cikkre

Integritás tréning a koszovói rendőrség szakemberei számára

Publikálva: 2015. november 18.

Ikerintézményi projekt keretei között a magyar rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) szakértői közös érzékenyítő tréninget tartottak a koszovói rendőrség szakemberei számára Pristinában.

Tovább a teljes cikkre

Integritásjelentés elkészítését támogató módszertani segédlet

Publikálva: 2015. november 12.

Az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II.25.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése értelmében az államigazgatási szerveknél minden év december 31-ig fel kell mérni a szervezet működésével kapcsolatos korrupciós és integritási kockázatokat, amely alapján egyéves korrupciómegelőzési intézkedési tervet kell készíteni.

Tovább a teljes cikkre

Mexikóban rendezték a Nyílt Kormányzati Együttműködés éves csúcstalálkozóját

Publikálva: 2015. október 29.

Az OGP, mint a fenntartható fejlődés elősegítője címmel idén Mexikóban rendezték meg a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) kétévente tartandó csúcstalálkozóját. Az eseményen számos vezető és miniszter, valamint multilaterális szervezetek, nemzetközi alapítványok, civil társadalmi szervezetek és kutatóintézetek vezetői is részt vettek.

Tovább a teljes cikkre

Menü

Nyitólap

Navigáció